Apró segítő kezek a háztartásban

A gyermekek fejlődésének fontos lépcsőfoka, amikor elkezd segíteni a háztartásban. Szülőként ebben maximálisan segítenünk kell. Ez azért is fontos, mert manapság más időket élünk, amikor a szerepek némileg átrendeződnek. Korábban a háztartásban mindenkinek megvolt a maga feladata, amelyet szívesen vagy kevésbé szívesen, de ellátott.

A modern háztartás minden gondja az anya (jó esetben mindkét szülő) vállát nyomja. A gyerekek nem hajlandók mosogatni vagy porszívózni. Néhány szülő ilyenkor kipróbálja a saját háziállat hasznosnak látszó ötletét, hogy végre egy kis felelősségtudatot ébresszen a gyerekben. Néhány hét után azonban általában az anyának kell eggyel több lényt ellátnia.

Mi történt a gyerek motivációjával? Hiszen jól emlékszünk, hogy a legkisebbek akartak mindig a legtöbbet segíteni, mint amennyire képesek voltak, és amennyit a szülők idegekkel bírtak. Amikor azonban a gyerekek fejlődésüknek abba a szakaszába jutottak, amikor valóban segítségünkre lehetnének, és bizonyos dolgokat egyedül is el tudnának intézni, akkor a barátok, a játék és a tv egyszeriben sokkal fontosabb nekik.
Úgy érhetjük el, hogy a gyerekek nagyobb korukban segítsenek a háztartásban, hogy a kicsik segíteni vágyását támogatjuk és ösztönözzük azzal, hogy olyan kisebb feladatokat bízunk rájuk, amelyek ellátására egyedül is képesek. Azok a gyerekek, akik ezt átélik, évek múltán is szívesen segítenek.

Milyen idős korban miben tudnak segíteni a gyerekek?
2-3 éves korban:

  • elrakni a játékokat,
  • rendet rakni a szobájukban (nagy dobozok segítenek ebben),
  • teríteni,
  • kanalakat és törhetetlen dolgokat eltörölni

4-5 éves korban:

  • mosogatni,
  • törölgetni,
  • asztalt teríteni,
  • porszívózni,
  • port törölgetni,
  • szemetet kivinni

6-8 éves korban:

  • gondozhatnak kisebb háziállatot,
  • feltörölhetik a lépcsőt,
  • összesöpörhetnek a teraszon,
  • elrakhatják a mosott ruhát,
  • rövidebb ideig vigyázhatnak a kisebb testvérekre,
  • elintézhetnek kisebbfajta bevásárlásokat

9-12 éves korban:

  • vigyázhatnak a kisebb gyerekekre (ne túl gyakran!),
  • kezelhetik a mosógépet,
  • vasalhatnak

13-14 éves korban:

  • bevásárolni,
  • ablakot tisztítani

14 éves kortól:

  • mindenben segíthetnek, amit a szülők is csinálnak!

Tippek & trükkök!

  • Bízzunk a gyerekre már kicsi korában feledatokat a háztartásban. Ettől a kicsi fontosnak és komolynak fogja érezni magát. Ez a legjobb motiváció!
  • Ne csak a legkellemetlenebb feladatokat ruházzuk át a gyerekre (szemét kivitele, hólapátolás, wc-pucolás)! Minden családtag vegye ki egyenlően a részét. A gyerekek csak akkor fogják ezeket a kötelességeket komolyan venni, ha a szülők jó példát mutatnak.
  • A felnőttek között is legyen egyenlő a munkamegosztás!
  • Éreztessük a következményeket. Aki a piszkos tányérját nem teszi a mosogatóba, az még a következő étkezésnél is az asztalon fogja találni.
  • Jutalmazzuk a szorgalmat. Ne pénzzel vagy ajándékokkal! A jó szó, a játék a szülővel többet ér, és a gyerek is tovább emlékszik rá!
  • Bánjunk csinján a büntetéssel! Inkább tegyük egyértelművé a következményeket.
  • Figyeljünk az apró jelekre! Ehyedül szeretné az asztalt megteríteni? Hagyjuk!!!
  • Vonjuk be a gyerekeket minden döntésbe. Minél komolyabban vesszük a gyereket, annál inkább hajlandó lesz a családi kötelezettségekből kivenni a részét.
  • Próbáljunk minél több kötelességet játékos formában elvégezni. Legyünk kreatívak. Mindenből lehet játékot csinálni.
  • Tegyünk úgy, mintha a feladatokat önként és dalolva is át lehetne vállalni, és nem csak fárasztó kötelességekről lenne szó. Dícsérjük meg gyerekeinek minden jószándékú vállalkozását, akkor is, ha nincs mindig jó vége!!!
  • Motiváljuk a gyerekeket arra, hogy megédesítsék a kellemetlen feladatokat: “Rendcsinálás közben olyan hangosan hallgathatod a kedvenc CD-det , amilyen hangosan csak akarod!” Senki nem mondta, hogy a kötelességeknek kellemetleneknek kell lenniük!!!

Terhesség hétről hétre – Harmadik trimeszter, 28. hét

Lassan befordulsz a célegyenesbe, úgyhogy ideje megtervezni a szülést a kezelőorvosoddal. Ma már elég sok szülési mód elfogadott, viszont e módok egészségügyi kockázata nem azonos.



Problémák a terhesség alatt – székrekedés

A székrekedés nem csak a terhesség alatt fordul elő rendszeresen, de egy kismama számára a terhesség alatt jelentkező egyéb problémák miatt talán még kellemetlenebb.