Horoszkóp – Skorpió

Skorpió
október 23. – november 22.

A Skorpió csecsemő makacsságával hívhatja fel magára a figyelmet. Ennek azonban van egy előnyös oldala is, hiszen például fáradhatatlanul képes próbálkozni egy számára új mozdulat megtanulásával.

Etetése olykor embert próbáló feladat lehet: hol farkasétvággyal kebelezi be táplálékát, hol pedig nem hajlandó elfogyasztani kedvenc ételét sem. Ezzel tulajdonképpen egyfajta érzelmi próbának veti alá szeretteit. Mivel a szeretet ennyire fontos számára, igen féltékenynek mutatkozhat, ha például testvére születik. Nagy gondot kell fordítani arra, hogy ilyenkor is elegendő figyelemben részesüljön.

Magas energiaszintje miatt szinte a végtelenségig képes fárasztani családját, ezért ajánlatos rendszeres testmozgási lehetőséget biztosítani számára. Mivel kíváncsisága határtalan, mindent szét kell szedni, össze kell törni, hogy megértse a lényegét. Ne legyünk vele se túl szigorúak, se túl engedékenyek. A legkisebb hibát is kihasználja. Nem könnyű megtudni, mit forgat a kis fejében, hisz egyik szembetűnő tulajdonsága a zárkózottság.

Nem jellemzi közvetlen stílus, inkább gyanakvásra hajlamos, így aligha fog eleget tenni annak a kérésnek, hogy álljon fel a székre, és mondja el szépen a verset a vendégeknek. Ami azt illeti, a társas élet amúgy sem tartozik kedvenc elfoglaltságai közé. Szívesen játszik egyedül, akár órák hosszat is. Emellett szereti csendben, a háttérből figyelni környezete eseményeit.

Ha a környezete megfelelő, jó tanárok és barátok irányítják, akkor a tanulás terén nem lesznek problémái. Ellenkező esetben kis ördögfiókává válik, és változó eredményeket mutat fel: egyik nap kitűnő, másik nap elégtelen osztályzatokat hozhat. Kedvét leli abban, hogy megjátssza az ostobát vagy az okosat. Ezt a problémát úgy tudjuk kezelni, ha fegyelemre tanítjuk. Igyekezzünk rávezetni arra, hogy erőfeszítés nélkül semmire sem viszi!

Kamaszként lázadása heves lehet. Viselkedjünk úgy, hogy ne tápláljuk harciasságát! Imádja, ha mondandóját figyelembe veszik, ezért a lehető legtöbbet beszélgessünk vele. Mindent kifogásolhat: a környezetében levő személyeket, az iskolát, stb. Egyik legnemesebb tulajdonsága talán mégis az, hogy a legmélyebb válságok után is talpra tud állni – másoknak is példát adva az újrakezdés mindenkori lehetőségéről.

Pozitív személyiségjegyek

Energikus és szenvedélyes
Lobbanékony és intuitív
Céltudatos és erős akaratú
Kevéssé befolyásolható
Elemző és intuitív elme
Elragadó és vonzó

Negatív személyiségjegyek

Bizalmatlan és agresszív
Nem szereti megfogadni a tanácsokat
Zárkózott és csökönyös
Szereti a bonyodalmakat
Féltékeny és haragtartó
Mániákus és rögeszmés

Jelképei

Uralkodó bolygója: Plútó
Eleme: víz
Fém: vas és acél
Drágakő: a szivárványszínekben játszó opál
Kedvenc színei: sajátságos kapcsolat fűzi a sötétvöröshöz és a gesztenyebarnához
Virágok: a sötétvörös virágok, különösen a gerániumok, a rhododendronok, valamint a Kos virágai

PGD (Preimplantációs Genetikai Diagnózis)

A Preimplantációs Genetikai Diagnózis (PGD) során az embriót genetikai vizsgálatnak vetik alá a beültetés előtt.



Terhesség hétről hétre – Második trimeszter, 20. hét

A kicsi súlya elérheti a 280-300 grammot, hossza a 25 cm-t. Már érzékelheted, mikor alszik és mikor van ébren, utóbbi esetben sokkal többet mozog. Már hallja és figyeli a hangokat.