A mozgás fejlődése

A baba mozgásának a fejlődése életének első napjaival elkezdődik, hiszen minden karmozdulat, lábemelés, fejfordítás mind azt szolgálja, hogy a kicsi izmai fejlődjenek és később alkalmassá tegyék a járásra.

Az első hetekben a baba csak eszik, alszik, sír, viselkedése, beleértve a mozgást is lényegében kizárólag ösztönös elemekből áll. Azonban már ekkor is jelentős fejlődésen megy át az izomzata. Ha az arcához érinted az ujjad, arra fordítja a fejét, és be akarja kapni. Ha sikerül neki, szopni kezdi. Ha a tenyerébe fekteted az ujjad, erősen megmarkolja, ha ültéből hirtelen hátrabillented, széttárja a karját, majd kezével-lábával ölelő mozdulatot tesz. Ezek a reflexek a pici baba túlélését biztosították egykor.

A születés után egy hónap kell ahhoz, hogy hason fekve egy-két percre fel tudja emelni a fejét, csak hathetes korára erősödik meg annyira, hogy nem inog a felemelt buksi, nagyjából három hónapos, mire a karjával is megemeli magát, így önállóan, szabadon körülnézhet.

Hogy segítheted?

  • Amikor ébren van, fektesd hasra, ez erősíti a hát- és nyakizmokat!
  • Tegyél élénk színű tárgyakat látótávolságba (25-30 centi), így ösztönzöd arra, hogy a fejét emelgetve nézegessen.
  • Pelenkázásnál már játszhatsz vele: fogd meg a kis bokákat, és körözz velük, mintha a pedált tekerné!

Hempergés

Az első lehetőség a környék felfedezésére, hogy hátról hasra tud fordulni, így akár a nem keze ügyében lévő tárgyakat is eléri. Van olyan apróság, aki gurulni is megtanul, ez lesz az első helyváltoztató mozgása. Az átfordulás és minden új mozgásforma megjelenési ideje természetesen teljesen egyéni, így nem kell rögtön aggódnod, ha a szomszéd kisgyermek pár héttel előbb kezd el egy új mozgásformát. Nagyon ritkán, de előfordul, hogy már két hónapos korban áthemperedik egy kisbaba. Ettől kezdve már nagyon óvatosnak kell lenned és nem szabad magára hagyni, olyan helyen, ahonnan leeshet.

Hogy segítheted?

  • Ha élvezi, add a markába egy ujjad, és húzd magad felé, hogy áthengeredjen!
  • Tegyél érdekes tárgyat éppen kartávolságon túlra!

Fogás

Az első hónapokban még reflexesen ragadják meg a kezükbe kerülő tárgyakat. A négy hónapos már szándékosan nyúl a kiszemelt játékok felé, de ilyenkor még sokszor elvéti a célt. Öt hónaposan már biztos a fogás, majd néhány hét múlva átteszi a játékot egyik kezéből a másikba. Hét hónapos kora körül összeütögeti és magabiztosan rámolja, amit meg tud fogni. Kilenc-tíz hónaposan finomabb mozgásra képes, hüvelykujja ügyes használatával kisebb tárgyakat is fölcsippent, és ezeket többnyire a szájába is dugja!

Hogy segítheted?

  • Amikor hanyatt fekszik, lógass fölé lufit, élvezni fogja, ha kezével, lábával megüti.
  • Amikor már egyedül ül, adj neki egy homokozó vödörben biztonságos, szájba vehető pakolnivalókat.
  • Nyolc hónapos kora körül már adhatsz neki puha falatkákat, így gyakorolja az önálló evést.

Ücsörgés

Már az első hónapokban rajong az ülő helyzetért, de segítség nélkül csak később (átlagosan hét hónapos korban) tud kitartóan ülni. Ezzel meg is változik a világ, hiszen hirtelen mindkét keze felszabadul, oldalra és előre is tud hajolni, hogy elérje a körülötte levő tárgyakat, átlátja maga körül a terepet, már a távolabbi tájak is vonzzák. Jó, ha ebben a korban nem hagyod egyedül a hentergőhelyen, mert kezdődnek a buksikoppanások.

Hogy segítheted?

  • Tartsd elé az ujjad, hogy abba kapaszkodva ülésbe, állásba húzza magát.
  • Ültesd az öledbe magaddal szemben, lovagoltasd, és mondd a lovaglás ritmusára: “Megy a kocsi, fut a kocsi…”
  • Ülj szembe vele, “beszélgessetek”, tapsolj, játsszatok kukucsjátékot.

A mozgás fejlődése – 2. rész

Gyermek elsősegély: vérzés

Az egyik leggyakoribb sérüléstípus, szinte minden kisebb-nagyobb baleset, vérzéssel is jár. Vérzés esetén az elsősegélynyújtás célja mérsékelni a vérveszteséget és óvni a sebet az elfertőződéstől.



Antioxidánsok és a meddőség

A női meddőség hátterében nagyon gyakran endometriózis, policisztás ovárium szindróma, petefészek ciszták, mióma, méhüregi elváltozások, kismedencei összenövések és ivarszervi fejlődési rendellenességek húzódnak meg. Nemrég azonban egy újabb lehetséges okot vetett fel a tudomány – az antioxidánsok hatását. Az eddig ismert okok mellett az antioxidánsok is okozhatnak meddőséget. Ezt állatkísérletek alapján állapították meg amerikai kutatók. Ez [...]