Köldöksérv – nem mindig kell műtét
Ha a baba nyugtalan, a köldökénél érintésre fájdalmas csomót észlelsz, lehet, hogy köldöksérve van. Ne kezdj el rögtön aggódni, nem biztos, hogy műtétre is szükség lesz.
Kialakulása
A magzat köldöke a méhben belül nyitva van, azonban a fejlődés előrehaladtával egyre szorosabbá válik, majd a legtöbb esetben a köldökcsonk bőrének hegesedésével el is tűnik. Előfordul azonban, hogy a köldök környéki kötőszövetek nem elég erősek ahhoz, hogy lezárják ezt a rést, ilyenkor alakulhat ki a köldöksérv.
Szerencsére azonban ez az elváltozás a legtöbb esetben magától elmúlik a hasfal erősödésével, de addig sem okoz semmilyen fejlődési problémát a baba számára. Természetesen, ha arra gyanakszol, hogy a babádnak köldöksérve van, mindenképpen mutasd meg a gyermekorvosnak, hogy biztos lehess benne, tényleg köldöksérvről van szó.
Ha a gyerek sír vagy köhög illetve bármi más módon erőlködik, a duzzanat jobban kidomborodhat, ami az erőlködés megszűntével ismét visszahúzódik.
A köldöksérv eleinte nem okoz sok panaszt, de ha nem múlik el magától, az életkor előrehaladtával rendszerint nő a mérete, a gyermek 3-4 éves kora után pedig már nem lehet számítani a köldöksérv spontán megszűnésére, ilyenkor műtéti korrekció szükséges.
A köldöksérv tünetei

- Puha, kerek duzzanat a köldök közepén, amely nem tévesztendő össze a kiálló köldökkel, ami sok babánál előfordul. A duzzanat érintésre érzékeny, vagy fájdalmas;
- Amikor a baba sír, köhög, vagy erőlködik, a hasüregben fellépő megnövekedett nyomás miatt a baba egy bélszakasza kitüremkedik a hasfal nyílásán a köldök részbe. Amikor a kicsi lenyugszik, a duzzanat eltűnhet.
A köldöksérv viszonylag gyakori születési rendellenesség, ami csak a köldökcsonk leesése után válik láthatóvá kívülről is. Lányoknál és fiúknál egyformán előfordul.
Mit tehetsz?
Mivel a meglévő köldöksérv az erőlködés hatására fokozódik, a legfontosabb, hogy minél kevesebbet erőlködjön a baba. Ha sír, próbáld megnyugtatni, esetleg vegyetek meleg fürdőt, hogy a hasfal ellazulhasson. Ha ez nem segít, mindenképpen beszélj a gyermekorvossal.
Leragasztás
Régen gyakran használt, ma azonban már erősen vitatott módszer a leragasztás. Ennek lényege, hogy egy gézből formált gombócot helyezünk a köldökre, majd két oldalt függőleges ráncot képezve megemeljük a bőrt, összehúzzuk a sérv fölött, és egy vízszintesen elhelyezett ragtapasszal egymáshoz rögzítjük a két redőt.
Bármennyire is logikusnak tűnik ez a megoldás, nem bizonyított, hogy a módszer alkalmazásával a köldöksérv jobban gyógyul, ráadásul a baba érzékeny bőrét könnyet kikezdi a ragasztó, ezért inkább ne használd a leragasztást.
Feltétlenül keresd fel az orvost, ha
- a duzzanat fájdalmas a babának és sírni kezd, ha hozzáérsz
- a duzzanat növekszik
- a duzzanat megkeményedik, érzékeny lesz, és a baba megnyugtatása után sem húzódik vissza











Online kalkulátorok! Babavárás? A bertengo online kalkulátoraival választ kaphatsz a kérdéseidre!
Kifestők!
Képeslap küldés! Küldj képeslapot e-mailben, művészi minőségű képekkel, vagy töltsd fel saját képeidet.