Fejlődési mérföldkövek: Járás
Az egyik legfontosabb mérföldkő a gyermek életében a járás elsajátítása. Nagyon fontos lépést tesz ezzel a pici a függetlenné válás rögös útján. Az egyik nap még csak a bútorokba kapaszkodva lépked, majd kis idő múlva magabiztos lépésekkel siet a karjaidba.
Mikor kezdődik
Az első néhány hónap nagyrészt azzal telik a baba számára, hogy az üldögéléssel, mászással izmait erősítse, valamint fejlessze a mozgáskoordinációját. Kb. a 8-9. hónap táján jut el arra pontra a gyermek, hogy felhúzva magát a saját lábán megálljon. Ezek után már csak önbizalom és egyensúly érzék kérdése, hogy mikor indul el a kicsi. A babák többsége 8 és 12 hónapos kor között teszi meg az első bizonytalan lépéseket, de hamar megszeretik az újonnan jöt képességüket és ettől kezdve rohamos fejlődésnek indulnak majd 14-15 hónaposan a babák többsége már magabiztosan jár. Nem kell azonban aggódnod, ha ez az időpont kissé kitolódik, hiszen sok teljesen normális fejlettségű baba csak 16-17 hónapos korára tanul meg rendesen járni.
Hogyan alakul ki
Ha babádat az első néhány hétben a hóna alatt megfogod és felemeled, lábait a földnek feszítit, mintha járni akarna, de izmai ekkor még közel sem olyan erősek, hogy képessé tennék erre. Ez csak egy reflex, ami 1-2 hónap után eltűnik.

5 hónapos kora körül, ha segítünk a babának megtartani az egyensúlyát, elkezdi berogyasztani a térdét, majd kitolja magát. Az elkövetkező hónapokban ez lesz az egyik kedvenc tevékenysége, amivel erősíti a lábizmait, így képes lesz felülni, átfordulni, majd mászni.
Kb. 8 hónapos korában kezdi magát felhúzni bútorokba vagy az ágyba kapaszkodva. Ahogy egyre magabiztosabb lesz úgy indul felfedezőútra a lakásban és lassan már segítség nélkül is képes megállni. Előfordul, hogy egy-egy pillanatra kapaszkodás nélkül is megtesz kisebb távolságokat vagy járó helyzetben megáll miközben kedvenc játékát szorongatja.
9-10 hónapos kora körül a baba elkezdi próbálgatni a leguggolást, majd a leülést álló helyzetből, ami egyébként nehezebb feladat, mint amilyennek elsőre látszik.
11-12 hónapos korára a legtöbb baba már magabiztosan képes megállni a lábán, sőt, a segítségeddel már akár járni is képes. Az első, önálló lépésekre azonban még lehet, hogy várni kell. Ezt többnyire lábujjhegyen, kifelé álló lábakkal teszik meg, ami a szülői büszkeségen kívül igen mókás látvány tud lenni.
13 hónaposan a kicsik többsége már önállóan képes járni, de ne ijedj meg, ha a tiéd még nem képes rá, sok babának ez csak a 16-17. hónap körül sikerül.
Hogyan tovább
Az első, a függetlenné válás felé vezető, varázslatos lépés után a picik elkezdik tökéletesíteni mozgásukat.
- 14 hónaposan egy baba általában képes egyedül állni, talán már le tud guggolni és fel is áll, néha még hátrafelé is próbál menni.
- 15 hónaposan már egészen jól járnak a picik, és szeretik magukkal húzni-vonni a játékaikat.
- 16 hónaposan a kicsik élvezettel lépegetnek a lépcsőn fel és le, bár egyelőre csak szülői segítséggel.
- 18 hónapos korukra a babák már ügyesen járkálnak. Elkezdenek felmászni a bútorokra, önállóan felmennek a lépcsőn, de visszafelé még elkél a segítség. Esetleg megpróbálnak belerúgni egy labdába, sokszor még nem túl sok sikerrel, és a legtöbb pici már táncra perdül, ha zenét hall.
- 25-26 hónaposan a kicsik járása már igen kifinomulttá válik és saroktól-lábujjhegyig történő mozgással lépnek. Ebben a korban már az ugrálás is egyre jobban megy nekik.
- Három éves korban a legtöbb mozgásformát már rutinosan végzik. Ekkor már nem kell erősen koncentrálniuk minden mozdulatukra, bár a lábujjhegyen vagy egy lábon állás még kíván némi koncentrációt tőlük.
A Te szereped
Amkor babád először felhúzza magát, még némi segítségre lesz szüksége, hogy visszakerüljön ülő pozícióba. Ha nem sikerül és elsírja magát, próbálj segíteni neki, hogy hajlítsa be a térdét.
A járás fejlesztésére kiválóan megfelel, ha két kezét megfogva segítjük az előre haladásban. Szintén élvezettel fogadják a kicsik az olyan járást segítő, guruló játékokat, amelybe belekapaszkodva totyoghatnak fel-alá a lakásban. A bébi kompot viszont sok szakértő nem javasolja, mert használatuk miatt nem fejlődnek kellően a láb felső izmai, ill. gyorsan és könnyen eljuthatnak veszélyes helyekre. A mezítlábas járás viszont segíti az egyensúly fejlődését, így a cipővel nem kell sietni, ráér akkor, ha már a lakáson kívül, vagy hideg esetleg durva felületen is járkál.
Mindenképpen bizonyosodj meg róla, hogy lakásod kellően baba-biztos-e.
Mikor kezdjél aggódni
Ne aggódjunk, ha gyermekünk járásának fejlődés némiképp lassabb az átlaghoz képest. Amint korábban is olvastad, sok gyermeknél csak 16-17 hónapos korra alakul ki a járás képessége (különösen a korasszülött babáknál lehet némi késés). Lényeg, hogy látszódjon a picin, hogy folyamatosan fejlődik. Ha azonban úgy érzed, hogy nagyon hosszú ideje nem mutat fejlődést egy területen, konzultálj egy gyermekorvossal.











Online kalkulátorok! Babavárás? A bertengo online kalkulátoraival választ kaphatsz a kérdéseidre!
Kifestők!
Képeslap küldés! Küldj képeslapot e-mailben, művészi minőségű képekkel, vagy töltsd fel saját képeidet.