Problémák a terhesség alatt – hányás és hányinger

A hányingert a köznyelvben lényegében a terhességgel azonosítják, aminek van alapja, hiszen alig van olyan kismama, aki a terhessége valamely időszakában nem szenved ettől. Ebből adódóan ennek a témának az irodalma is igen nagy. Igyekeztünk mi is összegyűjteni néhány hasznos tanácsot a terhesség alatti hányinger elkerülésére.

Hiába nagyon gyakori tünet a terhesség során a hányinger, teljes bizonyossággal mind a mai napig nem tudjuk, mi okozza, a legelfogadottabb nézet szerint a magas HCG-szintnek köszönhető. Ez a hormon akadályozza meg a méh nyálkahártya lelökődését, lehetővé téve ezzel a petesejt beágyazódását. A megtermékenyülés után nyolc-kilenc nappal mutatható ki. A HCG szint gyors ütemben nő, míg a megtermékenyülés után 8-9 héttel el nem éri a maximumát. Ezt követően a HCG-szint elkezd csökkenni, majd a 16-20. hét környékén stabilizálódik.

Ez magyarázhatja, hogy a terhesség első külső jele a hányinger, illetve, miért jellemző a terhességi hányinger leginkább az első trimeszter során. Leginkább a reggeli órákban az ébredés után jelentkezik, amikor még üres a gyomrod. Néhány kevésbé szerencsés nő esetén a hányinger egész napon át tarthat, sőt arra is van példa, hogy a hányinger a terhesség teljes ideje alatt megmarad. De ez ne szegje kedved, olvasd el az alábbi tanácsokat, hogy felkészültebb lehess.

Néhány jó tanács

  • Ha tartós a hányinger, mindenképen beszélj az orvosoddal, mert más dolog is állhat a háttérben.
  • Tarts az ágyad közelében pár szem kekszet és felkelés előtt rágcsálj el néhány szemet.
  • A gyömbér köztudottan enyhíti a hányingert. A gyömbértea erre remek megoldás, de a gyömbéres keksz vagy gyömbéres illóolaj is segíthet.
  • A borsmentás cukorka és a mentatea szintén enyhíti a hányingert.
  • Egyél többször keveset, ne tarts túl hosszú időt az étkezések között, mert az alacsony vércukor szint fokozhatja az émelygést.
  • Igyál sok folyadékot, lehetőleg vizet.
  • A túlzottan fűszeres, olajban sült ételeket kerüld ezen időszak alatt.

Terhesség hétről hétre – Második trimeszter, 18. hét

Tovább gyarapodik a baba mérete, hossza a 18. héten már meghaladhatja a 20 cm-t, súlya elérheti a 200 grammot. Ahogy növekszik a pocakod, az alvás is egyre nehezebbé válhat. Ezen sokat segíthet, ha sok párnát tartasz az ágyban, így könyebben megtalálod a megfelelő pozíciót.



Torokfájás a terhesség alatt – érdemes aggódni?

A terhes nők immunrendszere gyengébb, mint a terhesség előtt, így ők védtelenebbek a különböző kórokozókkal szemben, ami különösen ebben a téli időszakban jelenthet gondot.