Nyakunkon a felvételi – dátumok, amelyekre érdemes figyelni

Nyolcadikos osztályfőnökként idén sok-sok gondolatom forog a felvételi körül. Szeretnék segíteni a gyerekeknek megtalálni a számukra legjobb középfokú intézményt. Ez nem mindig egyszerű.

Nagyon sok tényező befolyásolja a továbbtanulást. Az első mindjárt a földrajzi korlát, hiszen a világ legjobb iskolája sem éri meg, hogy egy 14-15 éves gyerek napi 3 órát utazzon. Ott van aztán a tanuló érdeklődési köre, beállítódása. Matematikatanár lévén sokszor mondom a szülőknek, hogy nem baj, ha nem minden gyerek matekzseni. Aki nem jó a számolásban, az biztosan jó valami másban. Ezt a valami mást pedig meg kell találni, s ebben az irányban támogatni, fejleszteni csemeténket.

Amikor már megvan a céliskola, s megvan a favorizált szak, akkor érdemes felkeresni az iskolát. Az intézmények honlapján mostmár lehet tájékozódni a nyílt napokról. Nagyon fontos, hogy a gyerekek saját szemükkel lássák azt a sulit, ahova menni szeretnének, hogy megtapasztalják a hangulatot, megnézzék, hogy milyen típusú gyerekek járnak oda, s mindenképpen el tudják dönteni azt, hogy szeretnének-e abba az iskolába járni.

A központi felvételi megírására december 9-ig kell jelentkezni a tanuló saját iskolájában. A központi írásbeli vizsgát szervező középiskolák jegyzékét az OH 2014. november 14-én közzéteszi a honlapján, innen lehet kiválasztani, hogy a gyermek melyik intézményben kívánja megírni a felvételit. ITT NEM KELL AZT AZ ISKOLÁT VÁLASZTANI, AHOVA JELENTKEZIK, írhatja a lakhelyéhez legközelebb eső olyan intézményben is, amelyik szervez vizsgát!

A központi felvételi megírására 2015. január 17-én, 10 órakor kerül sor. Az írásbeli vizsga két részből áll, 45 perc magyar nyelv és irodalom, 15 perc szünet, majd 45 perc matematika. Az eredményekről 2015. február 5-ig Értékelő lap formájában tájékoztatják a tanulókat.  Ezt az értékelőlapot el kell vinni a saját általános iskolába. Az elért eredmény alapján lehet jelentkezni a középfokú iskolákba.

A jelentkezési lapot a szülőkkel történt egyeztetés alapján az iskola tölti ki, aláíratja a szülőkkel, és továbbítja a középiskoláknak. A továbbítás határideje 2015. február 13.

Ezt követően február második és március első felében hívják be a gyerekeket a szóbeli vizsgákra, majd a középiskolák nyilvánosságra hozzák ideiglenes felvételi jegyzéküket a tanulók összpontszáma alapján. (Ebbe beleszámít a gyerekek vitt pontszáma, valamint az írásbeli és szóbeli vizsgákon elért pontszám) A szülőknek és a gyerekeknek ekkor, március 16-án és 17-én van lehetősége a beírt iskolák sorrendjének változtatására. Új intézmény nem jelölhető meg, csak az eddig megjelölt intézmények, illetve szakok sorrendjét lehet módosítani!

A családok 2015. április 25-ig minden megjelölésre került középiskolából értesítést kapnak, hogy gyermekük felvételt nyert-e.

Minderről bővebb felvilágosítás a

http://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/beiskolazas/tajekoztato_levelek/KIFIR_kiadvany_2014_2015_honlapra.pdf

honlapon található.

Terhességi teszt: mikor érdemes legkorábban elvégezni?

Sok nő állítja, hogy tudja, ha teherbe esett, de ez általánosságban biztosan nem állítható a kismamákról. De akkor mégis honnan és legkorábban mikor tudhatod, hogy terhes vagy?



Terhesség hétről hétre – Harmadik trimeszter, 36. hét

A legtöbb baba ekkorra már befordult fejjel lefelé, de kb. 4 százalékuk farfekvéses marad. Bizonyos tornagyakorlatokkal és orvosod segítségével a farfekvéses babák néha megfordíthatóak még a szülés előtt.