Fejlődési mérföldkövek: Négykézláb

Amikor a babád négykézláb mászik, ezzel rengeteget segít, hogy az izmai eléggé megerősödjenek a későbbi járáshoz és egyben ez jelenti az első lehetőséget számára, hogy saját magától felfedezze a világot. Ilyenkor először csak megpróbál egyensúlyban maradni a kezén és a térdein. Aztán lassan rájön, hogy kell előre hátra kimozdulni ebből a testhelyzetből a térdei elmozdításával.

Mikor kezdődik

A legtöbb gyermek 6 és 10 hónapos kora között kezd el négykézláb mászni, de az is előfordul, hogy egy baba soha nem teszi. Helyette mást választ: a fenekén csúszkál, a hasán csúszik, vagy felhúzza magát, feláll és elkezd totyogni. Ha kimarad a négykézláb csúszás időszaka, nem kell aggódnod, a lényeg, hogy elkezd mozogni, mindegy, hogy hogyan teszi ezt.

Hogyan alakul ki

A négykézláb mászás leginkább akkor kezdődik, amikor a baba már stabilan tud ülni segítség nélkül, amit a legtöbb gyerek 6-7 hónapos kora körül már meg tud tenni. Ezután már meg tudja tartani a fejét, körbe tud nézni és a kar-, hát-, lábizmai már elég erősek, hogy megtartsa magát, amikor megtámaszkodik a kezein és a térdén.

A következő néhány hónapban a babád fokozatosan magabiztosan megtanul az ülő helyzetből négykézlábra ereszkedni. Rájön hogyan tud előre hátra mozogni, mikor a végtagjai merőleges és a teste párhuzamos a padlóval. Nagyjából 10 hónapos kora körül rájön, hogyan adhat egy lökést a dolognak, ha a térdével előre tolja magát. Ahogy egyre rutinosabb lesz, megtanul négykézlábról ülő pozícióba visszamenni. Ekkorra mesterévé válik annak, hogyan mozgassa végtagjait keresztben (az egyik kéz és az ellentétes láb mozog együtt, ahelyett, hogy azonos oldali végtagokat használná egy időben). Egy éves korára a legtöbb baba igazi mesterévé válik a négykézlábon való mozgásnak.
Fejlődési mérföldkövek: Négykézláb
Hogyan tovább

A négykézláb közlekedés már jól megy a babának, az egyetlen dolog, ami közte és a teljes mobilitás között van, a járás elsajátítása. Az ehhez vezető úton hamarosan elkezdi magát felhúzni bármin, amit elér, legyen az a szobaasztal, ágy vagy esetleg a nagyi szoknyája. Amint két lábon állva is meg tudja tartan az egyensúlyát és ráérez a dolog ízére, készen áll rá, hogy felfedező útra induljon persze először még folyamatosan kapaszkodva valamibe. Innen már csak idő kérdése, hogy sétáljon, fusson vagy ugrándozzon.

A Te szereped

A legjobb módszer arra, hogy bátorítsd babádat a mozgásra, ha játékokat vagy más általa vágyott, érdekes dolgokat – akár magadat – helyezed el látható, de nem elérhető távolságra tőle. Használhatsz párnát vagy dobozokat, hogy kisebb legyőzendő akadályokat állíts elé. Ez fejleszti a magabiztosságát, gyorsaságát és agilitását. A lényeg, hogy soha ne hagyd egyedül, mert az akadályként felhasznált tárgy könnyen veszélyforrás lehet.

Egy csúszó-mászó kis csínytevő könnyen bajba kerülhet, ezért figyelj rá, hogy a ház vagy lakás gyermek biztos legyen, különös tekintettel a lépcsőajtók megfelelő zárására. A kis felfedezők szívesen másszák meg a lépcsőket, de könnyen veszélyes helyzet alakulhat ki, így jobb ha egy ideig a lépcsőt tabuként kezeled. Ne félj, eljön az idő, mikor, ha szeretnéd sem tudnád visszatartani. Persze ilyenkor is fontos a szülői felügyelet.

Ebben a korban cipőre még nem érdemes áldoznod, arra ráérsz akkor, ha már mesterévé válik a két lábon járásnak.

Mikor kezdjél aggódni

Az egyes babák képességei nagyon különböző korban alakulhatnak ki, van akiknél gyorsabban, másoknál lassabban, de ha a babád nem mutat érdeklődést a mozgás iránt (legyen szó csúszkálásról, négykézláb mászkálásról, forgásról, hason csúszásról), vagy hogy a végtagjai mozgását megpróbálja koordinálni, összehangolni, illetve, hogy megtanulja, hogyan használja azonosan mindkét lábát és kezét kb. 1 éves koráig, érdemes elvinni egy gyermekorvoshoz. Aggódnod ekkor sem kell, hiszen sok gyermek hónapokkal később tanulja meg ezeket, mint más gyermekek, de azért egy kicsit több figyelem ilyenkor nem árthat.

Kismama jóga – jóga a terhesség alatt

Egy nő élete nem áll meg a terhesség alatt és igaz ez a mozgásra is. Az egyik lehetőség a jóga. A jógában számos gyakorlat és póz van, amely csodákat képes tenni a terhesség alatt is.



Problémák a terhesség alatt – bőrelváltozások

A terhesség során a kismama teste hihetetlen változásokon megy keresztül. Ezen változások egy része igen szembetűnő, míg mások a külső szemlélő (de akár a kismama) számára rejtve maradnak. A hatásaik azonban ritkán maradnak észrevétlenek.